Péter András Kupa
    Az iskolánkban már hagyománynak számító Péter András Kupát, 2010. március 19-én
rendeztük meg. Az idei jeles torna volt abból a szempontból, hogy elıtte egy nappal az
iskolaalapító születésének 170. évfordulójára emlékeztünk.
    A tornára elfogadta a meghívónkat az Evangélikus Gimnázium ( Békéscsaba) és a Göndöcs
Benedek Szakközépiskola ( Gyula). A kiírásban leány kézilabda és fiú teremlabdarúgó
sportágak szerepeltek, így velünk együtt minden intézmény az iskolaválogatottját mérettette
meg.
    A lányok kemény mérkızéseken dönthették el, hogy ki nyeri majd a kupát. Utólag derült ki,
hogy a békéscsabai csapatnak ez egy felkészülési torna is volt, hiszen az amatır kategóriában
az országos selejtezıbe jutottak.
    A fiúknál a tavalyi döntı visszavágója kerülhetett sor, melyet akkor, ha szoros mérkızésen
is de elvesztettünk a gyulai csapattal szemben. Az izgalmas mérkızés ezúttal a szeghalmi fiúk
gyızelmével ért véget.
    Jó hangulatú, sportszerő mérkızéseket láthattak azok a diákok és kollégák akik ezen a
napon kilátogattak a Városi Sportcsarnokba. Az eredményhirdetéskor az iskolánk
válogatottjaival együtt örülhettek, akik végül mind a két sportágban megszerezték az
elsıséget és a vele járó kupát is.
    Ez a torna a végzıs diákok utolsó szereplése volt az iskola színeiben. A közelgı
érettségihez ezúton is sok sikert kívánunk!
        „ Hinned kell magadban még akkor is, amikor senki más nem hisz
benned - ez tesz Téged nyertessé!”
                (Venus Williams)
      az iskola testnevelő tanárai





