„Keresem ősöm udvarát…” 2009/2010


Kedves magyar szakos Kollégák!


    A szeghalmi Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola ebben a tan-évben is meghirdeti „Keresem ősöm udvarát…” nevű (2 fordulós) irodalmi, nyelvi-kommunikációs versenyét Békés megye 9-10. osztályos középiskolás diákjai részére. Az idei vetélkedő témája: a magyar reneszánsz irodalom.
    A verseny célja, hogy felkeltsük a tanulók irodalom és nyelvészet iránti érdeklődését, fejlesszük olvasási kultúrájukat, felismertessük velük irodalmi értékeinket. A kor követelmé-nyeinek megfelelően fontos feladatnak tekintjük a kommunikációs képességek fejlesztését is.
    A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A nevezési díj csapatonként 1500 Ft., melyet az iskola számlaszámára fizessenek be március 1-jéig /számlaszámunk: 10402142-50485253-53541004/. Egy iskolából több csapat jelentkezését is szívesen fogadjuk. Nevezni az első forduló megoldott feladatsorával lehet (ez iskolánk honlapjáról letölthető). A legered-ményesebb 10 csapat áprilisban szóbeli döntőn vesz részt, ahol értékes díjakért versenyezhet-nek. Az első három csapat tagjai pénzjutalmat kapnak.
    Az első forduló eredményeiről és a döntő időpontjáról minden csapatot értesítünk. Kérjük, hogy a versenyezni kívánó csapatok részére töltsék le a feladatlapot iskolánk honlap-járól (www.pag-szeszi.hu)! A megoldott feladatlapokat postai úton juttassák el iskolánkba!

Az első forduló feladatsorának beérkezési határideje: 2010. március 10.

Feladatlap letöltése!


Címünk: Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola
        5520 Szeghalom Dózsa György u. 2.
        Tel.:66/371-151


A borítékra kérjük ráírni: „Keresem ősöm udvarát…”

A csapatok válasszanak maguknak jeligét, és a feladatlapra csak ezt írják fel! Az utol-só feladatot külön lap(ok)ra kell megoldani, erre is kerüljön fel a jelige. A borítékban található kis lapra írják fel a kért adatokat! Olvasható írást kérünk!
Bízunk abban, hogy vetélkedőnk sok csapat számára nyújt nagy élményt és szereplési lehetőséget.

        Előre is köszönjük segítségüket!

                                Magyar munkaközösség

Szeghalom, 2010. február 10.