Discere non est vitiosum, sed ignorare. Nem a tanulás szégyen, hanem a tudatlanság. Ezt a latin idézetet is választhatnánk Péter András születésének évfordulója kapcsán diákjaink körében meghirdetett pályázat mottójául. Sokszor tapasztaljuk, halljuk másoktól, hogy diákjaink nem ismerik az iskolaalapító életét. Lehet, hogy így van?! Ezen történő változtatási szándékunk célja ez a kezdeményezés, amelyre több pályamű is érkezett. A humán munkaközösség döntése eredményeként közreadjuk a tartalmában és mondanivalójában is (leendő és jelenlegi) sárréti diáknak, (leendő és jelenlegi) sárréti felnőttnek egyaránt üzenő sorokat.

Hogyan valósult meg az iskolaalapító álma 2010-ben?
„Meghalni se könnyű egy népért, de egy gazdag,
anyagiakban is megáldott életnek minden termését a
népnek adni: olyan tökéletes emberség és hősiesség,
amit, ha a mostoha pillanat nem is, de az egymást
követő iskolai generációk diadalmasan igazolnak…”
                                                                                                                        (Szabó Pál)

    Péter András ősei feltehetően a Nagykunságról származnak, de „a kemény magyar” olyan változásokat idézett elő a Sárréten, amilyenre még a honfoglalás óta nem volt példa.
Véleményem szerint Péter András a magyar történelem eddigi legcsodálatosabb időszakában, 1840-ben született Szeghalmon. Joggal hihette a család, hogy mire az ifjú Péter András felnő, addigra olyan változások mennek végbe Magyarországon, hogy öröm lesz itt az országnak ebben a szegletében élni.
Sajnos a történelem beleszólt a gyermek életébe, viszont mindvégig megőrizte lelkében a szabadság, a függetlenség iránti egyértelmű kiállását a színmagyar vidéken.
A földbirtokos Péter Andrásnak ezért lehetett programja a szellemi-társadalmi felemelkedés. Gyermektelen lévén vagyonát a református egyháznak adta azzal a céllal, hogy amint lehetőség nyílik rá, egy hatosztályos gimnáziumot állítsanak fel Szeghalmon. Ez a végrendelete 1907-ben készült el, de az iskola csak 1926-ban nyílhatott meg. Sajnos az iskolaalapító ezt már nem élhette meg, 1916-ban elhunyt.

    Volt-e realitása 1907-ben Péter András végrendeletének, annak, hogy a földbirtokos álma egy gimnázium legyen a Sárréten? Itt a Sárréten magyar anyanyelvű, földművelésből, állattenyésztésből élő, zömmel vagyontalan emberek éltek. Vajon foglalkoztatta őket az, hogy tanulással kiemelkedjenek ebből az életformából? Ha érdeklődtek is a kultúra, a művelődés, az olvasás, számolás, írás iránt is, lehetőségük, módjuk nem nagyon volt rá. A környéken működtek ugyan gimnáziumok a XX. század húszas éveiben, de többségük katolikus, evangélikus, kevés református iskola várta a tanulni vágyókat. A legkiemelkedőbb képességűek biztosan megtalálták az utat ezekbe a nagyváradi, gyulai, békési, békéscsabai, mezőtúri és karcagi iskolákba. De természetesen csak a vagyonosabbak tehették ezt meg, hiszen a mindennapi bejárás akkor megvalósíthatatlan volt, vagyis hónapokig kollégiumban kellett élnie annak, aki valami másra vágyódott.
Nagyváradon, ahová a Sárrét tehetséges fiai, lányai is elkerülhettek, már a XX. század eleje óta létezett gimnázium. Gyulán a római katolikus Karácsonyi János Gimnázium (a mai Erkel Ferenc Gimnázium elődje) 1903 óta várta a tanulni vágyókat. Békésen a Szegedi Kis István Református Gimnázium 1902 óta működik. Békéscsabán a mai Andrássy Gyula Gimnázium, a régi Rózsa Ferenc Gimnázium elődje, az Evangélikus Gimnázium 1855-1948 között működött. Mezőtúron 1897-ben nyílt meg a Mezőtúri Állami Felsőbb Leányiskola 6 osztályos képzéssel. Karcagon a mai Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola elődje a XX. század elején 8 osztályos gimnázium lett, s még az érettségiztetés jogát is megkapta. Ezekben az intézményekben tanulhattak a környék fiataljai akkor, amikor Péter András alaposan megfontolt elhatározása eredményeként 1907-ben végrendelkezett egy új iskola javára. Ez az iskola lehetővé tette, hogy a kevésbé tehetősek az iskolapadból kikerülve fellendítsék a magyar vidék mezőgazdaságát, kereskedelmét, iparát, művelt magyarokká váljanak. Vágya az volt, hogy a Sárrétet irányítók is tehetséges emberek legyenek, akik a népből származnak.
Talán az a gondolat is vezérelte az iskolaalapítót, hogy ha a tanulók elmennek innen a környék más városaiba tanulni, akkor kevesebben térnek vissza erre a vidékre. A Sárrét gazdaságának alacsony színvonala szinte elűzte innen a tehetségeket, akik aztán ott maradtak, ahol tanultak, s annak a városnak a szellemi életét gyarapították. Tehát a népességet is meg akarta őrizni e vidék számára.
Napjainkban is helytálló ez a gondolat: ma is fontos, hogy a sárréti tehetségek itt maradjanak, itt szolgálják tehetségükkel, tudásukkal ennek a tájnak a közösségét úgy, mint 1926-ban.

    Megvalósult-e Péter András álma? A válaszom egyértelműen igen. Ő is hatosztályos gimnáziumot tervezett, s most négy-, öt- és hatosztályos iskolaként működik. Ha végigsétálhatna az iskola folyosóin, büszkén állapíthatná meg a tablók láttán: az első tanév ötvenhat tanulójához képest mára több mint hétszáz diákja lett az intézménynek. Biztosan boldogság töltené el a szívét, hogy iskolaalapítási vágya nem volt hiábavaló. Láthatná, hogyan fejlődött az iskola felszereltsége az évek alatt. Modern eszközök is megjelentek az ódon falak között, amelyek hatékonyabban segítik a tanulókat a tananyag elsajátításában.

    Jó lenne, ha körülnézne az iskolában Péter András, mert láthatná azt is, hogy ma is szükség lenne egy olyan mecénásra az oktatásügyben Szeghalmon, mint amilyen ő maga volt. Ma is sok szegény ember él itt, ugyanúgy, mint Péter András korában, de napjainkban nem mindegyikük látja a tanulásban a kitörési lehetőséget. Még az iskolaalapító korában a szegények számára a tanulás, a tudás felemelkedést jelentett. Ma már mintha ez a vágy alábbhagyna itt a Sárréten is. Sokan nem látják azt, hogy tanulással, tudással mennyivel alakulna másként az életük, mi mindent elérhetnének az életben. Péter András észrevette ennek fontosságát.
Hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása után olyan veszéllyel is szembekerült a Sárrét lakossága, hogy a fiatalok egyéni boldogulásukat inkább külföldön képzelik el.
Kettőezer-négy óta folyamatosan csökken azoknak a fiataloknak a száma, akik itt akarnak élni, s ez újabb gondokat jelent az itteni vezetőknek. Tehát ma is szükség lenne a meglévő iskola további fejlesztésére, kellene ma is legalább egy Péter András, akit foglalkoztatna az iskola ügye a Sárréten. Remélem, a jövőben lesz egy ilyen ember. Vagy csak most születik meg?

    Családom több tagja is ebben az iskolában tanult, s mindenkinek jó véleménye alakult ki az itt folyó pedagógiai munkáról. Természetes volt számomra, hogy én is itt folytatom a tanulmányaimat. Úgy hallottam, hogy ebből az iskolából többen orvosok, ügyvédek, jogászok, közgazdászok, mezőgazdászok, tanárok lettek, többen ma is ezen a vidéken élnek, dolgoznak, tehát az iskola jól felkészítette őket a felnőttkorra, az életre. Az is fontos szempont volt számomra, hogy ne kerüljek messze a lelki biztonságot jelentő családomtól. Én mindennap bejárhatok az iskolába, otthon saját magam osztom be az időmet, tervezem meg a másnapra való felkészülésemet. Ez nekem sokat jelent. Nem tudom, hogy máshol mennyire lenne jobb tanulni, én három éve ennek az intézménynek vagyok a tanulója. Más középiskolák életéről csak elbeszélésekből hallok. Én ennek látom az erényét, hibáját. Biztosan más iskolák is hasonló bajokkal küzdenek. De én bízom ebben a gimnáziumban és kitartok mellette, így Péter András szellemi végrendelete mellett is.

        Vésztő, 2010. február 13.         Turbucz Ágota 11. B